2013. november 25., hétfő

Mákvirágos kenyér.

Nem így gondoltam de így is jó!

Úgy gondoltam, hogy sütök egy kenyeret de teszek a tetejére egy sor  zsemlét., gyors csemegének.
Szilvalekvár és dió, jó párosítás.
 Beletettem a jénaiba a kenyeret, majd kicsi mélyedésben sorba raktam a lekvárral és dióval töltött gombócokat. 
Elképzeltem, hogy a gombóckák kiemelkednek és könnyedén leválnak a kenyérről, hát nem így történt. 
Kicsi lett a jénai és a gombócok belemélyedtek a tésztába így az egész felvette a jénai formáját. 
Semmi baj, így is nagyon jó, szép és finom lett. A finom ropogós kenyérhéj a lágy zamatos kenyérbél és a pikáns szilvalekvár a dióval, isteni finom! Ja és könnyedén elválik kiemeléskor.

Káposztalevélben, kályhában sült zsemle.

Káposztalevélben sültek meg ezek a zsemlék. A felső levelek ugyan megégtek de a zsemlék gyönyörűek lettek.. A kályhában sültek sokkal ízletesebbek zamatosabbak, mint a gáztűzhelyben sütöttek. Ebben az esetben pedig még a káposztalevél is zamatosított..

2013. november 19., kedd

Ezt is kipróbáltam.


Olvastam valahol, hogy tojássárgájába ételfestéket kell tenni és a tészta felületét lekenni. 
Nagyon látványos volt sütés előtt de a sütés végére nem volt látható a zöld szín. 
Nem volt jó ötlet, mert így sokkal hamarabb sült meg a minta a tojás miatt, és így sötét színűre kellett sütni, hogy a kenyér belseje is megsüljön rendesen.
Azért egy próbát megért!




2013. november 18., hétfő

Kályhában sült zsemle.


Van egy csodálatos beépített kályhánk, aminek jó nagy a tűztere. Mesélte nekem egy idős szomszéd bácsi, hogy ő bizony sült-tököt is szokott a kályhában sütni. 
Na gondoltam én is kipróbálom. Már tököt sütöttem és nem égett szénné, tehát biztos lehet zsemlét is sütni benne. 
Vettem el a kenyértésztából keveset , megformáztam és hagytam kelni. A parazsat hátratoltam, mert ugye a kemencében is így szokták, és be tettem cserép tálkában a (az én kemencém) kályha szájába.
Rácsuktam az ajtót és reménykedtem, hogy nem ég szénné a zsemlécském!
15 perc után bekukucskáltam és örömömre szép piros színt kapva, gyönyörűen megemelkedett a zsemle. 
A végeredmény 25 perc elteltével, egy csodálatos ropogós, piros arcú zsemle lett.
Biztos lesz ismétlés!

Kenyeret sütni nem egyszerű de gyönyörű!.

Eddigi legnagyobb kenyerem, 4 kiló 40 deka.

41. házassági évfordulónkra.


2013. november 5., kedd

Sajtos bundás kolbász.

Tegnap készítettem kolbászt, őzgerincformában. Ma rántott karfiol az ebéd és maradt a tojás liszt keverékből és akkor jött az ötlet, hogy a  a kolbászt is bebundázom . Mikor az egyik oldala meg sült, megfordítottam és tettem a tetejére egy szelet sajtot. Nagyon finom lett, kenyér nélkül is ehető.
Bunda: tojás, liszt, kevés víz, só, bors. 
A galuskatésztánál  hígabbra kell kikeverni!


Gyorsan előkapni az üveget és már mehet is a zöldség a levesbe.

Akár húslevesbe is lehet tenni a szárított zöldségekből. A zöldséghámozóval hosszú csíkokat szeleteltem , rácsra  raktam és kettő nap alatt teljesen kiszáradt a kályha tetején.Nem sokat veszített a színéből sem. Nagy előny télen, mikor kevés az idő! Gyorsan előkapni az üveget és már mehet is a levesbe a zöldség.
Arra kell csak figyelni, hogy ne főjön szét, mert  vékonyak a csíkok!

2013. november 4., hétfő

Friss kolbász kerül az asztalra

Házi kolbász őzgerincformában sütve.
Nincs jobb, mikor az ember megkíván valamit és megtudja csinálni! Ezt a kolbászt már sokszor megcsináltam, nem akadály ha nincs bél, van őzgerincforma.  
 Apukámtól tanultam a kolbászkészítést. 


Virágdíszes fehér-kenyér.


Pate Sablée. Nekem csak egyszerűen - vajas keksz.

Még soha nem sütöttem kekszet de most kedvet kaptam hozzá és nem bántam meg, mert isteni finom illatos ropogós keksz lett a végeredmény. Nagyon jó ez a recept, gyors és egyszerű. 



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...